Hirdetés

Óriási pénzt hoz a Microsoftnak és a Google-nek az AI, de meddig tart a lendület?

Gavra Gábor portré Gavra Gábor

Microsoft és a Google csütörtökön megdöntötte az első negyedéves eredményvárakozásokat, mivel a technológiai óriások továbbra is nagy összegeket fektetnek be a mesterséges intelligenciába, amely az emberek életmódjának drámai megváltoztatását ígéri.

A Wall Street-i befektetők örömmel fogadták az eredményeket, és több mint 11 százalékkal emelték az Alphabet (a Google anyacége) részvényeinek árfolyamát, a Microsoft részvényeinek árfolyama pedig közel 4 százalékkal emelkedett.

Brutális nyereség a Google-nél

Hivatkozás másolása

Az Alphabet 23,7 milliárd dolláros nyereségről számolt be 80,5 milliárd dolláros bevétel mellett, a nyereség elsősorban a felhőalapú megoldásokból, a YouTube-ból és az online keresőhirdetések növekedéséből származott.

Az Alphabet és a Google vezetője, Sundar Pichai szerint a mesterséges intelligencia segítette a Szilícium-völgyi technológiai óriás üzleti tevékenységét. "Jól haladunk a Gemini- [a Google mesterséges intelligenciája] korszakunkkal, és nagy lendületben vagyunk az egész vállalatnál" - mondta Pichai, utalva a Gemini AI-modellre, amely a Google-platform szolgáltatásait táplálja.

"Az AI-kutatásban és -infrastruktúrában betöltött vezető szerepünk, valamint a globális termékalapunk jól pozícionál minket az AI-innováció következő hullámára" – tette hozzá.

Mintegy 9,5 milliárd dollárt hozott a Google felhőalapú szolgáltatásokkal foglalkozó egysége, szemben az egy évvel korábbi hasonló negyedév 7,5 milliárd dollárjával. A Google emellett törénete során először osztalékot is fizet, részvényenként 20 centet – írja az AFP.

"A dolgok jól állnak a Google számára" - mondta Evelyn Mitchell-Wolf, az Emarketer vezető elemzője, hozzátette azonban: a Google fő keresési üzletágának jövője nem biztosított.

Trösztellenes per jöhet

Hivatkozás másolása

A Google-nek trösztellenes perrel kell szembenéznie az Egyesült Államokban, és a mesterséges intelligencia által generált tartalmak beépítése a vállalat vezető keresőmotorjába "vitathatatlanul a legnagyobb változás lesz a keresőhirdetési piacon annak létrejötte óta" - mondta Mitchell-Wolf.

A Google, a Microsoft, az Amazon és más, a mesterséges intelligencia területén versengő riválisok tevékenységét az amerikai és az európai szabályozó hatóságok is vizsgálják.

Az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága az év elején vizsgálatot indított a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetések és összefonódások ügyében annak érdekében, hogy a szabályozási felügyelet lépést tudjon tartani az ágazat fejlődésével, és megakadályozza, hogy a nagy szereplők kizárják a versenytársakat egy olyan területen, amely az üzleti élet számos területén forradalmi változást ígér.

Az Amazon - az Amazon Web Services részlegén keresztül -, a Microsoft és a Google a világ legnagyobb felhőalapú szolgáltatói, amelyek hatalmas méretű adattömeget tárolnak és dolgoznak fel, amellett, hogy a világ leggazdagabb vállalatai közé tartoznak.

A Microsoft az AI-forradalom élén

Hivatkozás másolása

Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója elmondta, hogy a január-márciusi időszakban az árbevételük 17 százalékkal 61,9 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a nettó nyereségük pedig 20 százalékkal 21,9 milliárd dollárra emelkedett.

A Microsoft befektetői honorálták, hogy a cég agresszívan belevágott a generatív mesterséges intelligencia bevezetésébe, amelynek első lépése a vállalat 13 milliárd dolláros partnersége volt az OpenAI-val, a ChatGPT megalkotójával 2023-ban. Az AI felkarolása fellendítette a kulcsfontosságú felhőszolgáltatások, például az Azure értékesítését, amelyek Nadella vezetése alatt a Microsoft üzletágának magjává váltak.

A felhőóriások, az Amazon és a Google is igyekeznek lépést tartani a Microsofttal, hogy AI funkciókat vezetnek be az ügyfelek számára – mindez bebizonyíthatja, hogy az AI-forradalom több mint hype. A Microsoft érdeklődése már messze nem korlátozódik az OpenAI-ra, partnerséget kötött más ígéretes AI startupokkal, például a Mistral AI-val, valamint komoly nemzetközi befektetéseket eszközölt.

Márciusban a Microsoft azt is bejelentette, hogy felvette a DeepMind AI és az Inflection AI társalapítóját, Mustafa Suleymant, hogy vezesse AI-egységét, ezzel az iparág egyik kulcsfiguráját egy ígéretes startuptól csábította el.

Meglepett Google

Hivatkozás másolása

A Microsoft lépéseinek sorozata meglepte az ősi rivális Google-t, és a Microsoft a világ legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalataként megelőzte az Apple-t.

"A Microsoft eredményei azt mutatják, hogy a vállalat jó helyzetben van ahhoz, hogy profitáljon a mesterséges intelligencia forradalmából, amelyet segített elindítani" - mondta Jeremy Goldman, az Emarketer igazgatója. "Bár a Microsoft még nem képes a mesterséges intelligencia olyan hatékony monetizálására, mint a Google, [a Bill Gates alapította cég] a reklámköltések szempontjából konzervatív politikát kezdett folytatni - ami még néhány évvel ezelőtt sem volt feltétlenül így" – folytatta a pénzügyi szakember.

Meta: kifullad az AI-buli?

Hivatkozás másolása

A Meta szerdai eredményei azonban az AI-fáradtság első jelei voltak.

A Facebook anyavállalata közölte, hogy negyedéves nyeresége az elmúlt negyedévben ugrásszerűen megnőtt, de a mesterséges intelligenciára fordított kiadásai aggodalmat váltottak ki a befektetők körében, ezért a részvényárfolyam visszaesett.

A mesterséges intelligencia felhasználására nézve fenyegetőnek tűnik a kormányzati szabályozó hatóságok lépéssorozata, amelyek közelebbről vizsgálják a Microsoft, az OpenAI és mások közötti kapcsolatokat, mivel attól tartanak, hogy az óriásvállalat hatalmas pénzügyi eszköztárát arra használja, hogy megakadályozza a riválisok megjelenését.

Szerdán a brit versenyfelügyelet elkezdte vizsgálni a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek és amerikai nagy technológiai partnereik, köztük a Microsoft közötti kapcsolatokat.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés