Hirdetés

Itt van újra a meleg, de a zivatarok elrontják a hétvégünket - kiadták a riasztást

Nap Híre portré Nap Híre

Ma már 23 fok is lehet, de kisebb esőre, záporokra, zivatarokra számítanunk kell. Egy vármegyére riasztást adtak ki. 

A HungaroMet előrejelzése szerint szombaton délnyugatról északkeletre vastag, kiterjedt felhőtömb halad, amiből helyenként kisebb eső, zápor is előfordul a középső és keleti országrészben. Reggeltől egyre jobban szakadozik, napközben pedig a gomolyosodó felhőzet mellett több órára kisüt a nap. Akkor is csak kevés helyen alakulhat ki zápor, északkeleten kis eséllyel zivatar. 

Az ország nyugati felén megélénkül, a Dunántúl északnyugati részein meg is erősödik a déli szél. A hőmérséklet délután 19 és 23, késő este 9, 15 fok között valószínű.

Egy vármegyére adtak ki riasztást

A veszélyjelzésben azt írták, kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség előfordulásának alacsony a valószínűsége, azonban ma napközben északkeleten, keleten egy-egy zivatar nem kizárt.

Vasárnap már 27 fok is lehet

A naphire.hu is megírta, hogy a hétvégi időjárás-előrejelzés szerint vasárnap napos időre lehet számítani, kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel, csapadék nem várható. A déli, délkeleti szél sok helyütt megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 4 és 11, délután 23 és 27 fok között valószínű.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés