Távozik a korábbi elnökségi tag, mert már nem tud azonosulni a párt politikájával.
Ilyés Márton Facebook-posztjában megköszönte a bizalmat és a szép emlékeket, de kitért arra is, hogy nem érti a Momentum mostani politikai ajánlatát a közelgő helyhatósági választásokra, ezért képviselni sem tudja az ellenzéki párt jelenlegi törekvéseit.
„Lezárult az ajánlásgyűjtés és -leadás időszaka. Gratulálok a Momentumnak a (szokásos) heroikus küzdelemhez, hogy szinte mindenütt sikerült elérni a szükséges számokat! Nehéz döntést hoztam meg, hiszen szinte a kezdetektől részt vettem valamilyen formában ebben a közösségben” – fogalmaz a bejegyzésben a Momentum korábbi elnökségi tagja az Index szerint.
Ilyés Márton szerint mostanában „divat leszólni” a Momentumot, pedig úgy véli, a párt egy „nemes vállalkozás” arra, hogy Magyarország jobb hely legyen.
„Magam is láttam, sokszor milyen kicsi a valódi mozgástér. Sajnos a kényszerpályákról való letérésre nem látok valódi esélyt. Hitehagyott vagyok, de nem akarok a Momentum irányvonalával szembemenő véleményt képviselni a Momentum tagjaként”
– írja a politikus.
Ilyés Márton közgazdász korábban a Hírközlési Hatóságnál és a Főpolgármesteri Hivatalnál is dolgozott, ezenkívül a Rajk Szakkollégium igazgatója is volt, valamint a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnökeként is tevékenykedett.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szívszorító hír jött a verőcei hajókatasztrófa túlélőjének állapotáról Fej- és kulcscsontsérülést szenvedett az a férfi, aki kijutott a partra a Verőcénél szombat éjjel történt hajóbaleset után.
- Elrobogott a helyszínről a dunai hajókatasztrófában érintett szállodahajó, rendőrök állították meg Komáromban állt meg végül a verőcei balesetben érintett hajó, fotó is készült róla.
- Óriási a baj a Dunántúlon, mindent elleptek a tűzoltók és a mentők Bajba került egy kiránduló a Bakonyban.
- Borzalmas részletek a dunai hajókatasztrófáról, egy holttestet Budapestig vitt a víz Verőcénél egy szállodahajó és egy kisgéphajó ütközött.