3.5 C
Budapest
2022. január 27. csütörtök

Pokoli futóverseny a Balatonnál, két résztvevőt is elütöttek az autósok

Kommentháborúban egymást ölik az autósok és a futók – vette észre a Nap híre.

Egy sokszoros magyar bajnok ultrafutót, Lubics Szilviát és egy másik versenyzőt is elütött egy személyautó szombaton, a Szőlőskör nevű futóversenyen, Dörgicse és Balatonakali között. A helyszínre több mentőautó is érkezett.

Lubics Szilvia a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy mi történt vele a futóversenyen. “Egyszer csak a “semmiből” egy nagy ütést éreztem hátulról a csípőmön, a következő pillanatban pedig a levegőben voltam. Az aszfaltra érkeztem, ahová bevertem a fejem. Hirtelen nem tudtam megmozdulni sem, el kellett telnie pár másodpercnek, mire felfogtam, mi történt” – írta a magyar bajnok futónő. Szilviát kórházba szállították, ahol kiderült, szerencsére néhány zúzódással és kisebb fejsérüléssel megúszta.

Az internet népe felháborodott az eseten. A Nap híre kiszúrta, hogy az emberek egymást ölik a kommentszekcióban, ki-ki érvel a maga igaza mellett. “A közút a járműveké! Felelőtlenség ott gyalog játszadozni. Az összes ilyen rendezvényt letiltanám az utakról” – írta az egyik kommentelő.

“Mi az hogy elütötték? Hogy engedhetnek be autót egy verseny helyszínére? Ez a rendezők felelőssége.. Nagyok voltatok, hogy még egy ilyen kisebb versenyt sem tudtok megrendezni normálisan..” – egy másik hozzászóló a futóverseny szervezőit okolja a történtekért.

“Jobbulást kívánok, de ahogy használták a futók az utat, nem is csodálom! Forrt az agyvizem, 10 km/ óra sebességnél. Volt, akit elküldtem a pi…ba, életveszélyesen közlekedtek, és ebben nem az autók voltak hibásak!” – kelt az autósok védelmébe egy másik kommentelő.

Volt, aki a futók mellett állt ki, és az autósokat szidta: “Gyors gyógyulást kívánok.Ez így van aki nem tud körültekintöen vezetni ne üljön volán mögé!”

Nap híre a Facebookon. Friss hírek és történetek. Ma mindenki erről beszél. Csatlakozz és mondd el a véleményed.

Veol.hu/Nap híre

Nap híre a Facebookon. Friss hírek és történetek. Ma mindenki erről beszél. Csatlakozz és mondd el a véleményed.

Ha van a témához kapcsolódó sztorija, írja meg nekünk a [email protected] címre!

Hirdetésspot_img

Kapcsolódó cikkek

Népszerű cikkek