4.9 C
Budapest
2021. november 30. kedd

Pataki Zita karót nyelt, úgy tűnik, nem Csutiékkal van baj, hanem vele – VIDEÓ

A Nyerő páros versenyzői nem tudtak feloldódni egymás társágában, s Pataki Zita ennek hangot is adott.

Az időjós reggeli közben próbált meg beszélgetni Kulcsár Edinával és párjával, Csutival, ám nem egészen úgy sült el a csevegés, ahogy ő azt képzelte. “Mikor reggeliztünk, beszélgettünk a táplálkozásról, de azt éreztem, hogy megfulladok.
Én nem tudok csacsogni, amikor nem tudunk igazából semmit, akkor én nem tudok a táplálkozásomról beszélni tök átlagosan” – jelentette ki Zita a kamerák előtt, majd a párossal is közölte a véleményét.

Az időjós úgy viselkedett, mint aki karót nyelt, és betámadta Edináékat, hogy csak felszínesen tud velük beszélgetni. Valljuk be, ez azért nem csak egy emberen múlik. Az időjós valószínűleg csak annyit tudott kihozni a párosból, hogy a kajáról beszélgessenek, így ő is ugyanolyan felszínes.

Zita elmondta a párosnak, hogy szeretne velük mélyen beszélgetni, de csak a felszínes dolgok jutnak, valószínűleg azért, mert ez a bensőséges kapcsolat hiányzik Edináék kapcsolatából is. “Megérinted az Edinát, és azt látom, hogy üresebb, szinte fáj nekem” – mondta őszintén a páros szemébe.

Edina ledöbbent a kapott kritikán, de nem hagyta szó nélkül. Az egykori szépségkirálynő elmondta, ő már megfogadta régen, hogy nem mutatja ki az érzelmeit. Csutinak szívesen megtenné, de férje rosszul reagál a könnyeire. Csuti rögtön saját maga védelmébe kelt, és elmondta, eddig nem volt kellő tapasztalata ilyen jellegű dolgokban.

Mint az a naphire.hu is megírta, Edina és Csuti azért vállalta el a Nyerő páros című műsorban a szereplést, hogy megmentsék a házasságukat. Bár Edinának utólag jól esett, hogy Zita elmondta a véleményét, de úgy érezte, mintha kardot szegeztek volna neki, s ez nem biztos, hogy segít nekik.

Nap híre a Facebookon. Friss hírek és történetek. Ma mindenki erről beszél. Csatlakozz és mondd el a véleményed.

Hirdetésspot_img

Kapcsolódó cikkek

Népszerű cikkek