14.2 C
Budapest
2021. október 19. kedd

Nem kérte az oltást a menyasszony, az esküvő helyett a temetésére készülnek

A fiatal nő azt hitte, a vakcina miatt nem lehet gyereke, ezért úgy döntött, hogy nem oltatja be magát.

A naphire.hu úgy tudja, Samantha Wendell és a vőlegénye, Austin Eskew idén augusztusban házasodtak volna össze. A pár több gyermeket szeretett volna, ezért a 29 éves menyasszony nem oltatta be magát, mert a kollégáitól folyamatosan azt hallotta, hogy a vakcina meddőséget okozhat.

Végül a delta variáns miatt meggondolta magát a nő, a nászút előtt fel szerette volna venni az oltást, de erre már nem volt lehetősége. A lánybúcsúja után beteg lett. Samantha és a párja, Austin is elkapta a Covidot, de a menyasszony állapota rohamosan romlani kezdett, és kórházba került.

Samantha hat hetet töltött kórházban, öt nappal az esküvő előtt lélegeztetőgépre tették, szeptember 10-én pedig a család kérésére levették a gépről, mivel az orvosok már nem tudtak segíteni rajta, még aznap meghalt – írja a 24.hu.

A nő családja azért osztotta meg a tragikus történetet, mert azt remélik, hogy ennek hatására mások beoltatják magukat. A lagzi helyett a fiatal ara temetését szervezik, éppen abban a templomban, ahol az esküvője is lett volna.

(A kezdőkép illusztráció!)

Nap híre a Facebookon. Friss hírek és történetek. Ma mindenki erről beszél. Csatlakozz és mondd el a véleményed.

Hirdetésspot_img

Kapcsolódó cikkek

Népszerű cikkek