2.3 C
Budapest
2021. október 28. csütörtök

Nem kapott oltást az intenzíven fekvő koronabetegek 89%-a – sok a fiatal is

21 kórház adatait összesítették Svájcban, beszédes eredmény született.

Csaknem a betegek 90 %-a oltatlan a svájci kórházak koronavírus-osztályain – ez az eredménye a közegészségügyi hivatal kutatásának, amit a “20 Minuten” kérésére készítettek el. Összesen 21 kórház adatait elemezték ki, amiket július 19. és augusztus 15. között gyűjtöttek össze – írja a Blick.ch.

Ebben az időszakban 44 kovid-beteg került intenzív osztályra. Ebből a 44 személyből 39 nem volt beoltva, ami 89 százalékos aránynak felel meg. Viszont cáfolták azt az állítást, hogy elsősorban az idősebbek szorulnak intenzív ellátásra. A betegek 22 százaléka 40 év alatti, 68 százaléka 40 és 79 év közötti volt. 80 év feletti pedig 9%.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Michele Genoni, az invazív és akut ellátást végző szakorvosok szervezetének elnöke a “20 Minuten”-nek elmondta, A kutatásuk adatai megerősítik a korábbi megfigyeléseket: az oltás hatásos a súlyos megbetegedések elkerüléséhez. Ugyanakkor aggódik, mert sok, korábban egészséges ember kerül lélegeztetőgépre.

Nap híre a Facebookon. Friss hírek és történetek. Ma mindenki erről beszél. Csatlakozz és mondd el a véleményed.

Hirdetésspot_img

Kapcsolódó cikkek

Népszerű cikkek