4.9 C
Budapest
2021. november 30. kedd

Lebukott a hamis Covid igazolványokat gyártó győri bűnbanda – VIDEÓ

A kamuigazolványokra igazoltatás közben bukkantak a rendőrök, majd nem kellett sokat várni, a hamisítókat is megtalálták.

A naphire.hu úgy tudja, az egyenruhások augusztusban Vámosszabadi közelében ellenőriztek egy szlovák rendszámú autó szintén szlovák állampolgárságú sofőrjét és utasát. A rendőröknek az utas hamis magyar védettségi igazolványt adott át, a vezető nadrágjának a zsebéből pedig tovább kilenc hamis plasztikkártya került elő.

A rendőröknek bevallották a bűncselekmény elkövetését, és vallomást is tettek, de itt nem álltak meg az egyenruhások. Kedden este Győr-Ménfőcsanakon elfogták G. A. Zeuszt és a társát, F. Lászlót, mivel a gyanú szerint ők gyártották a hamis igazolványokat.

A házukat és az irodájukat is átkutatták a nyomozók, ahol már elkészült, névre szóló és a gyanú szerint hamis magyar védettségi igazolványokat, valamint az okmányok elkészítéséhez szükséges több száz plasztikkártyát és egy kártyanyomtatót is találtak – írja a hvg.hu.

Fotó: police.hu

Ezek mellett kábítószergyanús anyagot is találtak a rendőrök, F. Lászlónál pedig pozitív értéket mutatott az elvégzett drogteszt, így őt közokirat-hamisítás bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt vették őrizetbe és hallgatták ki, de a társa sem úszta meg, őt szintén őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásukat.

(Kezdőkép: police.hu)

Nap híre a Facebookon. Friss hírek és történetek. Ma mindenki erről beszél. Csatlakozz és mondd el a véleményed.

Hirdetésspot_img

Kapcsolódó cikkek

Népszerű cikkek