17 C
Budapest
2021. október 19. kedd

Elképesztő, pont a maszk viselése miatt zavarták ki a házaspárt az étteremből

A pár beteg kislányukat védik a maszkviseléssel, mivel veleszületett genetikai betegségben szenved és nagy bajt okozna, ha a kisbabájuk elkapná a koronavírust.

A naphire.hu úgy tudja, a házaspár a barátaikkal indult vacsorázni egy texasi étterembe. A bejáratnál elkérték a személyi igazolványukat, majd felszólították őket a maszkok levételére. A pár azt gondolta, hogy csak a személyi ellenőrzése miatt kell levenniük a maszkot, így utána egyből vissza is vették azokat.

Már az asztalnál ültek, amikor egy pincérnő odalépett hozzájuk és felszólította őket, hogy azonnal vegyék le a maszkokat, mert az épületben nem viselhetik. A házaspár férfi tagja ezek után közölte, a beteg gyermekük miatt viselik a maszkot, ami mindig rajtuk van, ha közösségbe mennek – olvasható a 24.hu-n.

A választ éppen, hogy csak megvárta a pincérnő, majd azzal folytatta, ha távozni szeretnének, akkor lezárja a számlájukat. Az esettel kapcsolatban az étterem tulajdonosa is megszólalt, elmondta: sok pénzt beleölt a vállalkozásába, ezért joga van a saját döntésekhez, ezért nem akar maszkot látni az étteremben.

(Kezdőkép: pixabay.com)

Nap híre a Facebookon. Friss hírek és történetek. Ma mindenki erről beszél. Csatlakozz és mondd el a véleményed.

Hirdetésspot_img

Kapcsolódó cikkek

Népszerű cikkek