Hirdetés

Orbán Viktor végre megtörte a csendet, ezt mondta Magyar Péterről

Nap Híre portré Nap Híre

A miniszterelnökhöz is eljutott az a hangfelvétel, amit Magyar Péter hozott nyilvánosságra, és ő is hallotta, ahogy a volt igazságügyi miniszter arról beszél benne, hogy Rogán Antalék belenyúltak az ügyészség irataiba. Ugyanakkor Orbán kiemelte, ő maga a legfőbb ügyész megállapításának hisz. Majd elmondta a véleményét Magyar Péterrel kapcsolatban is.

Orbán Viktor az Iparkamara egyik rendezvényén mondott beszédet, majd ezután a Telex munkatársainak sikerült néhány kérdést feltenniük a miniszterelnöknek. Azt is megkérdezték tőle, hogy hallott-e a Varga Judit féle hangfelvételről és mit szólt hozzá. A miniszterelnök így felelt a kérdésre:

"Elhiszem azt, amit a legfőbb ügyész mond". 

 Ezután minden ezt firtató kérdésre azt felelte, hogy a legfőbb ügyésznek hisz. Mint mondta, meg sem kérdezte Rogán Antalt a témában, mert a legfőbb ügyésznek hisz. Arra a kérdésre, hogy megrendült-e a bizalma Gulyás Gergellyel kapcsolatban, hiszen Magyar Péter az ő közeli jó barátja volt, Orbán Viktor így felelt: 

"Erről szegény Gergő nem tehet".

Orbán hozzátette, hogy Gulyás Gergőnek jelenleg az a legnagyobb problémája, hogy a műtét miatt nem tud mozogni, de abból semmilyen hátránya nem fog származni, hogy ő ajánlotta Fidesz-tagságra Magyar Pétert, mert a bizalom a munkájából fakad. 

Magyar Péterről pedig úgy nyilatkozott, hogy baloldali belügy, amit majd maguk között elrendeznek a baloldalon. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés