A kormány felszólítja az üzemanyag-forgalmazókat, hogy áraikat önkéntes alapon igazítsák a régiós átlaghoz, hogy a magyar üzemanyagárak ne szakadjanak el attól - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter szerdán.
A kormány üléséről érkező Nagy Márton közölte: főként a 95-ös benzin és a gázolaj árának kell visszatérnie a régiós átlaghoz.
Már történt kedvező elmozdulás, de a péntektől várható üzemanyagárak még mindig magasabbak a régiós átlagszintnél, a gázolajnál még mindig 10 forint, a benzinnél 27 forint az eltérés - hangsúlyozta.
A kormány két hetet adott az üzemanyag-kereskedőknek, ezt követően a kormány ismét megnézi az árak alakulását, és kemény eszközökkel be fog avatkozni, ha a kereskedők ezalatt nem térnek vissza a régiós átlaghoz - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter.
A miniszter úgy fogalmazott: a valós megoldást a béke jelentené, de addig is a kormánynak arra kell törekednie, hogy a háborús árakat leszorítsa.
Nagy Márton felidézte: a kormány és a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) megállapodást kötött annak érdekében, hogy a hazai üzemanyagárak a régiós átlagárnál ne legyenek magasabbak.
Az objektív módon meghatározott régiós átlagot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közli minden pénteken. Az első ilyen közlés múlt pénteken történt, és már látható, hogy az iparági szereplők ehhez alkalmazkodtak, így a Mol is - közölte a miniszter. Hozzátette: a vállalat a héten több lépésben csökkentette az üzemanyagárakat, péntektől a gázolaj ára 633 forintra, a benzin ára pedig 647 forintra csökken - írja az MTI.
A kormány ugyanakkor megállapította, hogy ez a kedvező elmozdulás még nem elég - hangsúlyozta. A kormány a családok védelme érdekben újra nyomatékosan kér minden üzemanyag-kereskedőt, hogy a régiós árakat a lehető legrövidebb időn belül érjék el - mondta Nagy Márton.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Összeomlik a magyar egészségügy? Több kórház is hatalmas bajban van Már a NAV-nak kellett intézkednie.
- Megvan Magyar Péter áttörésének első áldozata, kitört a pánik Magyar Péter pártjának berobbanását a Momentum sínylette meg a legjobban, az áprilisi közvélemény-kutatások átlaga szerint ugyanis nem jutna be az EP-be. De a Fidesznek is csökkent a támogatottsága, azonban a várható mandátumainak száma márciushoz képest nem csökkent: továbbra is a képviselői helyek több, mint fele néz ki a kormánypártoknak.
- Irgalmatlan hidegfront közelít felénk, az egész országra kiadták a riasztást Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul.
- Borzalmas részletek derültek ki a magyar milliárdos repülőgép-balesetéről Szörnyű repülőkatasztrófa történt Martonvásár és Ráckeresztúr között még április elején: egy Tökölről induló kisrepülő lezuhant, egy idősebb és egy fiatalabb férfi pedig életét vesztette. Kiderült, hogy az Extra EA330 típusú műrepülőt dr. Magyari József vezette. Az egykori szingapúri konzul már jó ideje üzletemberként tevékenykedett, és imádott repülni, tapasztalt és rutinos pilótának számított.