A Tisza Párt egy polgármester-jelöltje egy hónappal ezelőtt még komoly kritikával illette Magyar Péter: úgy fogalmazott, hogy az egész csak színjáték.
Mint az ismert, a Tisza Párt a X., a XI., a XVII. és a XVIII. kerületben indít jelölteket, az utóbbi háromban Orbán Árpád és Dálnoki Áron közgazdászokat, valamint Balogh Balázs filmest, vendéglátóipari szakembert. A X. kerületben eközben Barna Judit mögé állt be a párt. A képviselőjelölt kulturális menedzser és fesztiválszervező, nemrég pedig Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltségét köszöntötte Facebook-oldalán – számolt be róla a Magyar Hang.
Barna Juditnak azonban kifejezetten negatív véleménye volt Magyar Péterről még nem is annyira régen. A kulturális szervező akkor Stumpf András újságíró Facebook-bejegyzése alatt fejtette ki véleményét a Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter által előadott magánéleti vádakra reagálva.
Úgy fogalmazott, gyomorforgató az abúzus, amit ő Magyarnak tulajdonított, továbbá feltette a kérdést: valaki elhitte/elhiszi neki, hogy ő a hazát akarja megmenteni? Barna továbbá alávaló színjátéknak nevezte, amit Magyar Péter tesz. A kulturális szakember, aki az elmúlt években megfordult a Fidelitasban, illetve az LMP körül is, jelen sorok szerzőjének azt üzente: „hamarosan szavazhatsz is rá, hajrá! Rajongásodat szavazatra válthatod.”
Barna azt is írta az említett threadben: „Bármi is derül ki erről a baromról, a rajongók tábora nem fog apadni”. Továbbá: „aki egy szemmel láthatóan nárcisztikus idiótát a feleségével szemben véd, ott meg kell szólalni”. A lap ezután felkereste Barna Juditot is egy üzenetben, arról kérdezve őt, hogy a fentiek tekintetében mit gondol a Tisza Párti jelöltségről. Barna Judit így felelt: „Ezt valóban én írtam. Magyar Péter azóta számomra rácáfolt az alaptalan vádakra. Megismertem, közéleti szereplése és összeszedettsége pedig sorsfordító lehetősége az országnak.”
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Veszélyben a magyarok lakásai? Letarolják a külföldiek az ingatlanpiacot Zalában már minden ötödik lakásvásárló külföldi állampolgár.
- Durva kommandós akció Budapesten, őrizetbe vették K. Edét, a móri mészárlás ügyében felmentett nehézfiút Drámai akció Csepelen: nem akárkit vettek őrizetbe a kommandósok.
- Döbbenetes dolog derült ki az Eurojackpotról - ennyi az esély, hogy Öné legyen a főnyeremény Ebben a cikkben megvizsgáljuk, mekkora esélye van annak, hogy valakinek telitalálata legyen a lottón, és milyen matematikai háttér húzódik meg ezen esélyek mögött.
- Eldőlt: példátlan változást hoz az Orbán-kormány az életünkbe Jön a digitális állampolgárság.