Három légiutas-kísérő lélekjelenlétén múlt, hogy nem lett nagyobb verekedés az EVA Air egyik járatán.
A dulakodás akkor kezdődött, amikor az egyik utas köhögni kezdett, a mellette ülő férfi pedig ezért megpróbált egy másik ülésre átülni. Próbálkozása azonban nem sikerült, mivel az általa kiválasztott ülés már egy másik férfi utasé volt. A két férfi ezután vitába keveredett az ülés miatt, ami a légitársaság szerint tettlegességig fajult.
Ekkor lépett közbe három női légiutas-kísérő, hogy kezeljék a helyzetet.
A BR08-as járat május 8-án, szerdán Tajpejből San Franciscóba tartott, és nagyjából három órája volt a levegőben, amikor kitört a balhé. A CNN-nek a tajpeji székhelyű légitársaság elmondta, mindkét utas "külföldi" volt, de azt nem árulták el, milyen nemzetiségűek.
A légiutas-kísérők gyors intézkedésének - és néhány aggódó utasnak - köszönhetően a két férfit sikerült szétválasztani egymástól, az út pedig a menetrend szerint folytatódott, és sikeresen, időben landolt San Franciscóban.
„A vállalat a későbbiekben megfelelő jutalmat fog adni a három légiutas-kísérőnek” - tette hozzá az EVA.
A repülőgép kapitánya a repülés közepén kapcsolatba lépett a San Franciscó-i rendőrséggel, és a két veszekedő utast az érkezéskor előállították kihallgatásra.
Nem az első problémás eset
Hivatkozás másolásaNem ez az első eset, hogy az EVA fedélzetén történt incidens bekerült a hírekbe. 2019-ben egy túlsúlyos férfi utas állítólag arra kényszerítette a női légiutas-kísérőket, hogy segítsenek neki levetkőzni, használni a mosdót és utána megtisztítani, mondván, hogy fizikailag képtelen erre maga.
Az esetet követően az EVA nyilvánosan kifejezte „őszinte háláját” az alkalmazottainak, és megfogadta, hogy kivizsgálja a történteket.
Ugyanebben az évben az EVA megváltoztatta azt a politikáját, hogy csak nőket alkalmaz légiutas-kísérőként, és közölte, hogy férfiakat is felvesz légiutas-kísérőként.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Halálosan megfenyegették a népszerű énekesnőt, azonnal lemondta a közelgő turnéját Annak ellenére, hogy élete nagy részét az Egyesült Államokban töltötte, Libianca egyértelműen büszke kameruni származására.
- Nincsenek szavak: még halála után is gyalázták bántalmazói az öngyilkosságba kergetett 12 éves lányt Kegyetlen módon bántak a diáktársai a fiatal amerikai kislánnyal.
- Rendkívüli hír: Putyin után Netanjahura is elfogatóparancsot kért a Nemzetközi Büntetőbíróság Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze hétfőn elfogatóparancs kiadását kérte a bíróság illetékes kamarájától Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Joáv Galant izraeli védelmi miniszter és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet több vezetőjével szemben.
- Csodálatos hír jött Robert Ficóról, közleményt adott ki a kórház A szlovák kormányfő ugyan még kezelésre szorul, de úgy tűnik, egyre jobban van.