Jennifer Aniston korábban rendkívül határozottan ellenezte a szépészeti beavatkozásokat, de mára beadta a derekát, legalábbis a legújabb fotói tanúsága szerint.
A színésznő korábban úgy nyilatkozott, hogy nem híve a botoxnak és a különféle feltöltéseknek, legalábbis 2014-ben még azt mondta, tanult az elődei hibáiból – írja a Life.hu. "Hollywoodban nagy a nyomás, hogy kortalanok maradjunk" - fogalmazott, majd arról beszélt, hogy a nők mindezt a beavatkozásokkal próbálták elérni. "Hálás vagyok, hogy tanulhatok a hibáikból, mert én nem fecskendezek sz*rt az arcomba" - szögezte le.
Még az év elején, a Golden Globe-gálán készült fotókon tűnt fel sokaknak, hogy nagyon megváltozott az arca, szoborszerű és teltebb lett, egy plasztikai sebész pedig részletesen elemezte TikTok-videójában, hogy mit változtattak a Jóbarátok sztárján.
A szakember úgy véli, hogy Jennifer arcán fiatalabb korában hangsúlyosabbak voltak az úgynevezett nasolabiális ráncok, azaz mosolyvonalak, amelyek mára szinte teljesen eltűntek, és valahogy férfiasabbá is váltak a vonásai. "Ha letakarná az az arca felső részét és a haját, pont úgy festene, mint David Beckham vagy bárki más pasi" - fogalmazott Dr. Harper, aki egyébként más hírességek beavatkozásait is kielemezte már korábban. A színésznő emellett az ajkait is feltöltette, ugyanis látványosan teltebbek, mint néhány évvel ezelőtt, és a szeme alatt is botoxoltathatott, sőt, áteshetett egy arcközép-felvarráson is.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Egy ország aggódik: kórházba került Jordán Tamás A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznek az április 29-i miskolci előadói estjét is le kellett mondania, majd a Nemzet Színésze-választáson sem jelent meg május 3-án. Most kiderült, miért.
- Kevin Spacey visszatérésre készül? Ezek a sztárok tárt karokkal várják vissza Hollywoodba Sharon Stone, Stephen Fry és Liam Neeson arra szólítottak fel, hogy Kevin Spacey-t engedjék vissza a színészi pályára.
- Tóth Gabiék után újabb sztárpár válik, mi történik itt? Sajtóhírek szerint Ben Affleck és Jennifer Lopez házassága olyan mélypontra jutott, hogy már nincs más megoldás, csak a válás.
- Vidnyánszky tényleg ezt mondta a Nemzetiben megsérült színészekről? Vidnyánszky Attila szerint amíg zajlik a rendőrségi vizsgálat, minden egyéb másodlagos.