Hirdetés

Magához tért a megkéselt bőnyi diáklány, szívszorító részleteket árult el a tragédiáról

Nap Híre portré Nap Híre

Magához tért a műtét után az a hatodikos kislány, akit az osztálytársa szúrt mellkason hétfőn. 

Ahogy arról a Naphire.hu is beszámolt, mentőhelikopterrel szállították a győri kórházba azt a kisgyermeket, akit a hatodikos osztálytársa, egy kislány szúrt szívtájékon hétfő délelőtt Bőnyben az iskolában. Úgy tudni: az összetűzés két szomszédos településről, Rétalapról átjáró kislány között tört ki. 

A Blikk a győri kórházban tudott beszélni a megszúrt kislány, Mirella szüleivel. Az édesanya elmondta, hogy olyan erős volt a szúrás, hogy a penge elérte a lány tüdejét, amiből rengeteg vért kellett leszívni. A gyermeket a műtét után az intenzív osztályon egy ideig altatásban tartották, de kora délután szerencsére már magához is tért. A gyermek mindenre pontosan emlékszik. 

"Ébredés után zokogott és azt mondta, nem érti, hogyan történhetett ilyesmi. Azt akarja, vegyem ki abból az iskolából, fél oda visszamenni. Elmondása szerint az órán még beszélgettek, aztán hirtelen a háta irányából erős fájdalmat érzett. Azonnal odakapott, majd szólt a barátnőjének, hogy szaladjon, mert ő nem tud. Az elkövető csak kinevette és azt mondta neki, »így jártál«. Ezután elhomályosodott előtte mindent és összeesett”

– részletezte az édesanya a lánya állapotát. Azt is elmondta, nem hibáztatja a késelést elkövető kislányt, csak a szüleit. A gyerek a testsúlya miatt folyamatos céltáblája volt a többieknek, a szülei között pedig annyira megromlott a viszony, hogy az anyja fel is jelentette az apját. Katalin ezután teljesen kifordult magából. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés