Férjhez ment Kunovics Katinka, a Romantic zenekar énekesnője. A nagy napon a zenekar két másik tagja, Gáspár Győző és Völgyi Zsuzsi is ott volt, sőt, ők kísérték Katinkát az anyakönyvvezetőhöz.
Két lemondott időpont után harmadszorra már egybekelt Kunovics Katinka és zenész-énekes párja, Albert Zoltán május 3-án - írja az nlc.hu a Story magazin cikke nyomán. Az énekesnő elmondta: "Jó érzés tudni, sőt kimondani, hogy a férjem, az uram, és nemcsak azért, mert több mint 45 évet vártam rá, hanem azért, mert ezt Zolinak mondhatom ki. Négy éve vagyunk egy pár, szeretjük egymást, és a hétköznapokon semmit nem változtat a papír, de nekünk mégis fontos, hogy ezzel az újabb kötelékkel megerősítettük a kapcsolatunkat."
Az esküvőn természetesen ott volt a zenekar másik két tagja, Győzike és Zsuzsi is, akiknek fontos szerepük is volt, ugyanis ők kísérték az anyakönyvvezetőhöz Katinkát. "Győző egy személyben volt a néhai édesapám, jóbarát, testvér, vőfély” – mondta az énekesnő. Az esketésre csak néhány barátot hívtak meg, viszont a vacsorát már 40 fős vendégsereggel tartották egy budai étteremben.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Újabb hírek a beteg Tompos Kátyáról: ezt a kezelést kapja A színművésznőt külföldön kezelik, és ez bizony sokba kerül.
- Pásztor Anna meghökkentő vallomása a kamerák előtt: “Sokkal jobb a szex most, 50 évesen” Meglepő kijelentéseket tett a népszerű énekesnő az ATV #Bochkor című műsorban, amikor a műsorvezető a kapuzárási pánikról kérdezte a vendégeit. Pásztor Anna a Nap Hírét beavatta a részletekbe is.
- Súlyos botrányba keveredett Rudolf Péter, hazugsággal vádolják a Vígszínház igazgatóját Székely Csaba drámaíró szerint politikai okokból üldözik és nem azért, mert nem tartja be a megbeszélt határidőket.
- „Semmim sincsen” - Bíró Ica kamerák előtt tett szívszorító vallomást Évek óta küzd az igazáért, és azért a vagyonért, amit az élete során szorgos munkával összeszedett: Bíró Ica az ATV A nő háromszor műsorban meglepő titkokat árult el az életéről.