Hirdetés

Az orosz Gazprom lehet a Fradi főszponzora: évente több mil­liárd forinttal lehet gazdagabb a klub

Nap Híre portré Nap Híre

A Fradi négy fordulóval a bajnokság vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert. A Kisvárda elleni hazai meccsen a lefújást követően a pályára rohanva ünnepelték a csapat 35. bajnoki címét, és sorozatban a hatodikat, amivel a Fradi klubrekordot döntött. Mint kiderült, a csapat nemcsak a pályán elért sikereinek örülhet, hanem annak is, hogy küszöbön áll egy nagyszabású szponzori szerződés.

Elsőként a Nemzeti Sport írta meg, hogy egy világvállalattal tárgyal a Fradi, és bár nem lett név szerint megemlítve, nyílt titok, hogy a Gazpromról van szó. Az orosz cégről, amely a világ legnagyobb földgázkitermelője, és amely nemrég még a német Schalke gárdájának volt a mezszponzora, illetve sokáig a kiemelt támogatók között tartották számon az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA) is, de mindkét helyen felbontották a szerződést, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ugyanakkor a Crvena zvezda mezén továbbra is ott látható az orosz óriáscég neve és logója - idézte fel a Blikk

A lap egyes forrásai szerint a Gazprom évi ötmillió eurós (közel 2 milliárd Ft) támogatást nyújt a vállalat idényenként a szezonban Bajnokok Ligája-főtáblára jutó szerb egyesületnek. Az orosz vállalat támogatása nagyon nagy előrelépést jelentene a Fradinak. Már csak azért is, mert például a német Schalke a Gazprom pénzének köszönhetően csábíthatta magához 2010-ben a Real Madrid ikonját, Raúlt.

A lap azt is megjegyezte, hogy az olajipari cég megjelenésével valószínűleg átlépi a 20 milliárd forintot az FTC éves büdzséje, amely a legutóbbi elérhető adat szerint 17,2 milliárdra rúgott a ­2022-es éves beszámoló szerint.

"Ismerve a Gazprom anyagi lehetőségeit és korábbi szponzorációit, az orosz cég olyan támogatást nyújthat, ami a Ferencváros költségvetését jelentősen megnöveli, biztos, hogy éves szinten több mil­liárd forintos szponzorációról lehet szó. A Fradinál folyamatosan cserélődik az állomány, mindig jobb futballisták jönnek, ám az eddigi építkezésből kiindulva nem hiszem, hogy egy nagy sztárra költenék a pluszpénzt, hanem több olyan minőségi játékos érkezhet, aki a keret mélységét még tovább javítja, a nemzetközi kupákban még több tapasztalattal rendelkezik – viszont így lehet, hogy még kevesebb magyar léphet majd pályára a csapatban. Az, hogy egy európai uniós országban megjelenik a Gazprom, furcsa lesz nemzetközi körökben, biztos, hogy ennek lesz negatív visszhangja, de hivatalosan semmilyen szankció nem érheti az FTC-t, ahogy a zvezdát sem éri" - magyarázta a lapnak Szabados Gábor sportközgazdász. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés