A Fidesz-KDNP kedd este gyerekvédelmi törvénycsomagot nyújtott be, Kocsis Máté frakcióvezető szerint a javaslatok tovább szigorítanák a pedofilokat sújtó büntetéseket.
A javaslat szerint:
- nem évülnek el a pedofil jellegű szexuális bűncselekmények,
- nincs feltételes szabadlábra helyezés,
- nincs reintegrációs őrizet,
- az elkövetők soha nem kaphatnak erkölcsi bizonyítványt.
A javaslat áll még az is, hogy a magyarországi nyilvános pedofil-adatbázisba bekerülnek azok a magyarok is, akik külföldön követnek el ilyen bűncselekményt, illetve hogy két év börtönt kaphatnak azok a gyermekkel foglalkozó szakemberek, akik elmulasztják jelezni, ha a gyermek veszélyeztetett helyzetben van - írja a 444.hu.
A törvénycsomag másik, „A gyermekek védelme érdekében az internetes pornográf tartalmak elérhetőségének korlátozásáról” című része Kocsis elmondása szerint olyan javaslatokat tartalmaz, amikkel "egyszerűbben lehet majd jelenteni és eltávolíttatni azokat a tartalmakat, amelyek sértik a gyermekek személyiségi jogait”.
Ahogy arról már a naphire.hu többször beszámolt, a kegyelmi ügyként ismertté vált pedofilbotrány következtében lemondott a tisztségéről Novák Katalin és Varga Judit is. Balog Zoltán egy darabig ellenállt, egy bizalami szavazáson még a maradása mellett is döntött a többség, de végül február 16-án lemondott a zsinat lelkészi elnöki tisztségéről – a püspökségről azonban nem. Bocsánatot azóta sem kért az áldozatoktól, csak az egyháztól és a hívektől.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas részletek derültek ki a magyar milliárdos repülőgép-balesetéről Szörnyű repülőkatasztrófa történt Martonvásár és Ráckeresztúr között még április elején: egy Tökölről induló kisrepülő lezuhant, egy idősebb és egy fiatalabb férfi pedig életét vesztette. Kiderült, hogy az Extra EA330 típusú műrepülőt dr. Magyari József vezette. Az egykori szingapúri konzul már jó ideje üzletemberként tevékenykedett, és imádott repülni, tapasztalt és rutinos pilótának számított.
- Magyar Péternek most lett elege: feljelentést tesz Interjút adott Magyar Péter a vasárnapi debreceni tüntetését követően az ATV Heti Napló riporterének. A Tisza Párt vezetője azzal kapcsolatban is megszólalt, hogy a Borson keresztül szenzitív orvosi adatokat közöltek vele kapcsolatban. Magyar Péter bejelentette: feljelentést tesz a rendőrségi dokumentumok és a mentőszolgálati szivárogtatás miatt.
- Riasztanak a meteorológusok: órákon belül lecsap a vihar Hétfőn napközben jó idő lesz, de aztán jön a fordulat.
- Horrorbaleset Ceglédnél, két gyermek is életveszélyesen megsérült Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap.