Hirdetés

Befellegzet Elon Musk birodalmának? A Tesla nyeresége 55%-kal csökkent

Nap Híre portré Nap Híre

Az első negyedévben 55 százalékkal csökkent a Tesla amerikai elektromosjármű-gyártó negyedéves nyeresége a múlt év azonos időszakához képest, a részvény ára ugyanakkor több mint 10 százalékkal emelkedett a cégnek a megfizethetőbb modellek gyártásának felgyorsítására vonatkozó bejelentése után.

A Tesla adózott eredménye 1,1 milliárd dollárra csökkent az első három hónapban az egy évvel korábbi 2,51 milliárd dollárról. Eközben a  bevétele 9 százalékkal, 23,33 milliárd dollárról 21,3 milliárd dollárra csökkent, amivel négy éve először jegyeztek fel esést. Az elemzői várakozások átlagában, 22,15 milliárd dolláros bevétel szerepelt - írja az MTI. 

A Tesla a napokban közölte, hogy kiszállított járműveinek száma 386,8 ezer volt a negyedévben, ami 20,2 százalékkal marad el a tavalyi utolsó negyedévitől és 8,5 százalékkal az egy évvel korábbitól.

Elon Musk elmondta még, hogy várakozása szerint a Tesla több járművet ad el az idén a tavalyi 1,8 milliónál.A kedvezőtlen negyedéves adatok ellenére erőteljesen, 11 százalékkal nőtt a Tesla részvényeinek ára a New York-i tőzsde keddi zárása utáni elektronikus kereskedésben Elon Musk vezérigazgató bejelentését követően, miszerint az új, megfizethetőbb járművek gyártása a jövő év második felében kezdődik, "ha nem az idei év végén". További részleteket augusztusra ígért erről Elon Musk, aki most csak annyit mondott, hogy az új modellek ugyanazokon a gyártósorokon készülnek majd, mind a jelenlegiek.

Elon Musk elmondta még, hogy várakozása szerint a Tesla több járművet ad el az idén a tavalyi 1,8 milliónál.

A Tesla már árat is csökkentett

Hivatkozás másolása

Mint azt a naphire.hu is megírta, a Tesla nemrégiben az Egyesült Államokban és Kínában csökkentette az autóinak árát, a napkban pedig bejelentették, hogy  Európában, a Közel-Keleten és Afrikában is olcsóbbak lesznek bizonyos modellek.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés