Donald Trump egykori amerikai elnök igencsak szabadszájúan kritizálta egy hétvégi rendezvényen Jon Tester demokrata szenátor testsúlyát: egy terhes nőhöz hasonlította a férfit.
Donald Trump amerikai elnök hétvégén egy zártkörű rendezvényen gúnyolódott igencsak szabadszájúan Jon Tester demokrata szenátor testsúlyán, mondván, hogy a férfi úgy néz ki, mint egy "terhes nő". Trump egyébként a Biden kormányzatról is elmondta az őszinte véleményét. „Ezek az emberek Gestapo-kormányzatot vezetnek. Ez az egyetlen dolog, amijük van. És szerintük ez az egyetlen módja annak, hogy nyerjenek, de ez valójában megöli őket. De engem nem zavar” – fogalmazott.
"Ki látta már azt a csávót? Alapvetően nem is tűnne kövérnek, kivéve, hogy mekkora helyet foglal el a gyomra" – fogalmazott Trump, miközben a kezével imitálta a szenátor hatalmas hasát, legalábbis a Politico által megszerzett videó szerint. A portál megjegyzi, hogy Trump közismert a politikai ellenfeli külsejére tett megjegyzéseiről, különösen ha nőkről van szó.
Az idei kampány egyik legsebezhetőbb demokrata célpontja pedig éppen Jon Tester, a republikánusok ugyanis vissza akarják szerezni a kongresszus irányítását. Tester egy olyan államban szeretné megválasztatni magát, amit Trump nyert meg 2020-ban. A szenátornak ezért idén gyakran kellett kedveskednie Trump szavazóinak.
"Tester nagyon keményen kampányol, de nagyon könnyel el is veszítheti a harcot" – jegyezte meg Trump a videón. Ha már a testsúlyról van szó, a Fehér Ház orvosa 2018-ban a "nagyon egészséges" kategóriába sorolta Trumpot, bár azt megjegyezte akkor, hogy éppen az elhízott határán táncol már.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes, ami Robert Ficóval történik, erre pár órával ezelőtt sem gondoltunk volna Aktivizálta magát a napokig életveszélyben lévő szlovák miniszterelnök, utasításokkal látta el helyettesét.
- Döbbenetes részletek az iráni elnök helikopterbalesetéről Tinédzser forradalmárból lett jogász, majd keményvonalas ügyészből Irán elnöke Ebrahim Raiszi. Minden, amit az iráni elnökről és balesetéről tudni lehet.
- Rendkívüli hír: lezuhanhatott az iráni elnök helikoptere, az elnök is a fedélzeten volt Az iráni elnök helikoptere lezuhanhatott, miközben az ország északi része felé tartott; a mentési művelet folyamatban van.
- Elmebaj: a legnagyobb élő magyar író azért nem kapott meg egy rangos díjat, mert fehér férfi Nem vicc, a zsűri két tagja maga számolt be a döntés hátteréről.