Dobrev Klára és Tüttő Kata páros interjút adott az Indexnek, és a beszélgetés során természetes Magyar Péter is szóba került, akárcsak az Orbán-rendszer.
A beszélgetés során mindketten elárulták, hogyan látják az ellenzéki erőviszonyokat is megbolygató Magyar Péter-jelentőséget. Dobrev Klára például úgy fogalmazott, hogy "az orbán-rendszer lebontásában nekünk mindenki az ellenfelünk", míg Tüttő kihangsúlyozta, hogy "az még kérdés, hogy Magyar Péter is lebontani akarja-e a rendszert". Dobrev hozzátette, hogy a baloldali összefogás pártjai nem veszítettek Magyar feltűnésén, viszont a közös indulás megerősítette a támogatottságukat.
Emellett szóba került az is, hogy Magyar Péter a múlt héten bejelentette, a Tisza Párt a fővárosban is megméretteti magát az önkormányzati választáson, mégpedig a X., a XI., a XVII. és a XVIII. kerületben. Ezzel kapcsolatban a DK politikusa kiemelte, hogy
Majd azzal folytatta Dobrev Klára, hogy szerinte a NER leváltásához koalíció szükséges, és együtt kell működni a választások előtt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Elrobogott a helyszínről a dunai hajókatasztrófában érintett szállodahajó, rendőrök állították meg Komáromban állt meg végül a verőcei balesetben érintett hajó, fotó is készült róla.
- Óriási a baj a Dunántúlon, mindent elleptek a tűzoltók és a mentők Bajba került egy kiránduló a Bakonyban.
- Borzalmas részletek a dunai hajókatasztrófáról, egy holttestet Budapestig vitt a víz Verőcénél egy szállodahajó és egy kisgéphajó ütközött.
- A legváratlanabb helyről és időpontban érte brutális támadás Magyar Pétert Gyurcsány Ferenc elindította a pünkösdi ünnepet.