Van néhány szó, amelyre ha odafigyelünk, megúszhatjuk, hogy a csalók kiürítsék a bankszámlánkat.
A mai világban különösen fontos, hogy elővigyázatosak legyünk, mert ha nem figyelünk oda, könnyen megtörténhet a baj, ugyanis a csalók tényleg folyamatosan lesben állnak. A Sun azt írja, az Egyesült Királyságban a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság adatbázisa szerint 2023-ban több mint 230 ezer bejelentés érkezett arról, hogy SMS-s csalók károsítottak meg embereket. És nem is kicsit, ugyanis a tavalyi évben 372 millió dollárral lettek gazdagabbak a csalók.
Az SMS-eses csalások során a bűnözők gyakran valódi vállalkozásoknak, vagy éppen bankoknak adják ki magukat, és különböző információkat kérnek az áldozatoktól. Egyes esetekben még "sürgős kérést" is megfogalmaznak, hogy jobban felkeltsék az emberek figyelmét. Ez lehet egy link is, amely átirányítja a gyanútlan felhasználót egy oldalra, ahol a személyes adatokat is elkérik. És mivel a csalók folyamatosan finomítják a trükkjeiket, ezért elengedhetetlen, hogy tudatosabbak legyünk e téren és jobban odafigyeljünk az SMS-ben vagy e-mailben beérkezett szövegek tartalmára.
Fontos tudni, hogy a valódi vállalkozások általában soha nem küldenek SMS-t, és nem kérik közvetlenül a személyes adatokat. Már csak azért sem, mert a személyes adatok nagyon érzékeny információk, amelyeket gondosan kell kezelni és a vállalkozások is tisztában vannak ezzel.
A McAfee biztonsági szakértője most elárulta azt is, hogy ha odafigyelünk az SMS-ekben felbukkanó "csalószavakra", akkor megúszhatjuk a bajt. Ezek közé tartozik:
- személyi azonosító
- PIN kód
- bank
- fizetési részletek
A csalók ezeket a szavakat olyan üzenetekbe foglalják, amelyek nagyon is valódinak tűnnek, így könnyen összezavarhatják az embereket. Ezek a szavak e-mailben vagy telefonos csalásokban is felbukkanhatnak.
Ezekre is oda kell figyelni
Hivatkozás másolásaCsalásra utalhatnak a helyesírási és nyelvtani hibák vagy a gyanús linkek és mellékletek - figyelmeztetett a McAfee, hozzátéve, hogy a bankok weboldalán lehet találni olyan tájékoztatókat, amelyeken keresztül megmutatják, hogy nézne ki egy valódi szöveges üzenet. "Talán a legtöbben kerüljük azoknak a felhasználási feltételeket és nyilatkozatokat, amelyeket a márkák és szervezetek nyújtanak. Azonban ha odafigyel az iránymutatásokra, hogy egy szervezet hogyan lép kapcsolatba Önnel, az segíthet biztonságban maradni az átverésektől” - jegyezték meg.
Ha pedig egy gyanús üzenetet kapunk, mindenképp érdemes közvetlenül a bankunkhoz fordulni.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Flörtölni és matekozni is megtanítja a ChatGPT Az OpenAI bemutatta a ChatGPT nevű mesterséges intelligencia chatbotjának alapjául szolgáló technológia legújabb verzióját. A legfrissebb verzió a GPT-4o nevet kapta, és a ChatGPT minden felhasználója számára elérhető válik hamarosan, még azok számára is, akik nem fizettek elő.
- Hamarosan érkezhetnek a négy színű jelzőlámpák Hamarosan egy új színnel bővülhetnek a jelzőlámpák: a fehér szín azt jelezné, hogy elég önvezető autó van az utakon ahhoz, hogy rájuk lehessen bízni a forgalom irányítását.
- Világsztárok árasztják el Cannes-t, azonban csúnya botrányba fulladhat a rangos filmfesztivál Ma veszi kezdetét az idei Cannes-i Filmfesztivál, és a mozitermeken kívüli események valószínűleg ugyanolyan drámaiak lesznek, mint a világsztárokkal teletűzdelt filmek történetei.
- Egyedülálló bolt nyílt Magyarországon Megnyílt idehaza az első eladó nélküli bolt.