Bejelentette lemondását hétfőn Humza Yousaf skót miniszterelnök. Az edinburghi kormányfői hivatalban tartott sajtótájékoztatóján Yousaf közölte azt is, hogy utódjának megválasztásáig ellátja hivatali feladatait.
A szabályok szerint a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Pártnak (SNP) 28 napon belül kell új vezetőt találnia, ellenkező esetben parlamenti választást kell kiírni.
A távozásáról szóló hétfői bejelentés közvetlen előzményeként Yousaf a múlt héten felmondta az általa eddig vezetett SNP és a Zöldek 2021-ben kötött kormányzati együttműködési megállapodását, és ennek nyomán a skóciai zöldpárt miniszterei távoztak a kormányból.
Az SNP-nek jelenleg 63 képviselője van a 129 tagú skót parlamentben, így szüksége volt a kormányzati programok elfogadásához a héttagú zöld frakció támogatására.
A szakításhoz elsősorban az vezetett, hogy az SNP-kormány nemrégiben visszavonta a Zöldekkel közösen kidolgozott hosszú távú környezetvédelmi cselekvési tervet.
A Zöldek ezután azzal vádolták a kormányfőt, hogy politikai megfontolásokból "kiárusítja a következő nemzedékek jövőjét". A zöldpárt ezután bejelentette azt is, hogy frakciószavazást tart a kormányzati szerep folytatásáról.
Ezzel egy időben a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt bizalmi szavazást kezdeményezett Yousaffal szemben, a Nagy-Britanniában kormányzó Konzervatív Párt skóciai parlamenti frakciója pedig az SNP-kormány egésze ellen terjesztett be bizalmi szavazási indítványt.
A munkáspárti kezdeményezés Yousaf hétfőn bejelentett lemondásával már nem aktuális, de ha az SNP-kormány a konzervatívok által beterjesztett bizalmi szavazást elveszti, akkor a kabinetnek le kell mondania és Skóciában parlamenti választásokat kell kiírni.
Hétfő délutáni sajtótájékoztatóján Humza Yousaf kijelentette: abban reménykedett, hogy az SNP kisebbségi kormányként folytathatja munkáját a Zöldek támogatásával, de az eddiginél kevésbé formális együttműködés keretében.
A távozó skót miniszterelnök elismerte, hogy alábecsülte "azt a fájdalmat és felzúdulást", amelyet döntésével a Zöldek körében okozott.
Hozzátette ugyanakkor: nem hajlandó "áruba bocsájtani" az általa vallott étékeket és alapelveket csak azért, hogy hatalmon maradhasson - írj az MTI.
Lemondását bejelentő beszédében Humza Yousaf felhívta a figyelmet a populizmus veszélyeire, és kijelentette: jóllehet sokan hangoztatják azt a véleményt, hogy a multikulturalizmus kudarcot vallott Nagy-Britanniában, a bizonyítékok ennek éppen az ellenkezőjét mutatják. A brit kormány élén ugyanis Rishi Sunak személyében hindu miniszterelnök áll, Sadiq Khan, London polgármestere muszlim, Vaughan Gething walesi miniszterelnök Afrikában született zambiai édesanya gyermekeként, "és még egy kis ideig Skócia élén ázsiai származású kormányfő áll" - fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Humza Yousaf.
A 39 éves Yousaf édesapjának családja az 1960-as években Pakisztánból, édesanyjának ugyancsak pakisztáni gyökerű családja Kenyából települt át Skóciába.
Humza Yousafot tavaly márciusban választották az SNP élére és így a skót kormányfői tisztségre, miután elődje, Nicola Sturgeon a párt finanszírozása körül kirobbant botrány nyomán lemondott.
A rendőrségi vizsgálat során Sturgeont és férjét, Peter Murrellt, az SNP egykori pártigazgatóját is őrizetbe vették, és jóllehet azóta szabadlábon vannak, a vizsgálat az ő szerepük ügyében is folytatódik.
Murrellt a minap másodszor is őrizetbe vették és vádat is emeltek ellene sikkasztáshoz kötődő gyanú alapján.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Súlyos döntés: depressziója miatt engedélyezték az eutanáziát egy 29 éves holland nőnek Hamarosan véget vethet az életének a fiatal nő.
- Friss hír érkezett Fico állapotáról, megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója Az intézmény vezetője közölt friss híreket a szlovák miniszterelnök állapotával kapcsolatban, akit lőtt sebekkel kezelnek jelenleg is.
- Szlovákia a polgárháború szélén? Szlovákia történelmének talán legsötétebb napjait éli át: a Robert Fico ellen elkövetett brutális merénylet egyszerre világít rá az ország polarizáltságára és vetít előre egy igencsak sötét jövőképet, a háttérben egy polgárháborúval.
- Putyin legújabb húzása nagyon rossz hír Ukrajnának Elemzők szerint az új védelmi miniszter, Andrej Belouszov fellendítheti Oroszország hadiipari komplexumát és hatékonyabbá teheti az Ukrajna elleni háborúban az orosz hadsereget.