Hazánkban komoly küzdelem folyik az idegenhonos mosómedvék ellen, a harc azonban egyelőre nem kecsegtet sok reménnyel. Ez azonban nem túl jó hír a hazai élővilágnak.
A mosómedve inváziója elleni küzdelem egyelőre nem nekünk kedvez. Az idegenhonos faj természeti és gazdasági károkat okoz, parazitákat, fertőzéseket terjeszthet, és kifejezetten szereti a városokat. Hiába cuki, a mosómedvének semmi keresnivalója Magyarországon – írja az Infostart.
A mosómedve Észak-Amerikában honos, de elterjedtek az egész világban, Európa nagy részén is, egyes államokban ugrásszerűen nő a vadon élő egyedek száma, és bár a pontos számokat nem tudjuk, de Magyarországon is egyre nagyobb számban fordulnak elő.
A nutriához hasonlóan hazánkban 2010-től az őshonos növény- és állatvilágra ökológiai szempontból veszélyes fajok közé tartozik, az EU pedig 2016-ban felvette azon idegenhonos inváziós fajok listájára, közé, amelyek ellen közös és egységes fellépésre van szükség. Ez lefordtva azt jelenti, hogy csak állatkertben, vadasparkban, illetve külön engedéllyel tartható.
Magyarországon még viszonylag kevés állat él, de a hazai tudományos eredmények és vadászati statisztikák alapján Pest és Bács-Kiskun vármegyében már kialakult egy-egy stabil gócpont, amelyek kezdenek összeérni. Tavaly Szabolcsban is lőttek mosómedvét, és állandó lehet a beszivárgásuk a környező országokból is. A mosómedvét már csak nagy erőfeszítések árán lehetne teljesen kiirtani a hazánkból, ezért a cél inkább az egyedek számának féken tartása.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Ez már a Black Mirror? A mesterséges intelligencia segítségével keltette életre halott apját egy férfi James Vlahos informatikus 2016-ban tudta meg, hogy az édesapja halálos betegséggel küzd, a férfi pedig úgy döntött, a lehető legtöbbet hozza ki a hátralévő időből. A mesterséges intelligencia segítségével létrehozott egy chatbotot, ami a halott apja hangján kommunikál.
- Üljön le, kapaszkodjon meg: Németh Szilárd és Csuti egyetlen fotón Közös fotó készült a celebről és a fideszes politikusról.
- Pszichopata, aki vezetés közben telefonozik? Megdöbbentő, amit a tudósok állítanak Az új kutatások szerint azok az emberekek, akik gyakran írnak üzeneteket vezetés közben, aggasztóan kapcsolódnak a pszichopata viselkedéshez.
- Figyelmeztetést adott ki az Apple: azonnal frissítse a telefonját Új, létfontosságú szoftverfrissítés érkezik az Apple készülekéire, amely megvédi a technológiát a biztonsági résekkel szemben, miközben számos új funkciót kínál a felhasználók számára.