3.5 C
Budapest
2022. január 28. péntek

Beintett az omikron, kell egy új vakcina

A BioNTech vezérigazgatója, Ugur Sahin közölte, hogy biztosan szükséges lesz egy új vakcina az omikron-variáns ellen.

Ugur Sahin úgy fogalmazott, viszonylag hamar ki tudnak fejleszteni egy új vakcinát az omikron-variáns ellen, az viszont a következő hetekben dől majd el, hogy mikor lesz erre szükség.

A vezérigazgató hozzátette, a harmadik oltásokkal időt nyerhetnek ahhoz, hogy kifejlesszék az oltóanyagot, ami aztán nagyobb védelmet nyújt majd az omikron ellen.

A szakember elmondta, a szupermutáns korai megjelenése még őket is meglepte. “Ez a rendkívüli mértékben mutálódó vírus hamarabb érkezett, mint amire számítottam. Én úgy gondoltam, hogy valamikor a jövő évben érkezhet majd” – tette hozzá. Ugur Sahin hangsúlyozta azt is, hogy a Pfizer-BioNTech-vakcina az előrejelzések szerint jó védelmet biztosíthat az omikron-variáns okozta megbetegedések ellen is.

A vezérigazgató szólt arról is, hogy az omikron-variáns megjelenése szerinte erősíti azt a feltevést, miszerint – például az influenzához hasonlóan – évről évre szükség lesz újabb oltásokra a koronavírus ellen.

Index/Nap híre

Nap híre a Facebookon. Friss hírek és történetek. Ma mindenki erről beszél. Csatlakozz és mondd el a véleményed.

Ha van a témához kapcsolódó sztorija, írja meg nekünk a [email protected] címre!

Hirdetésspot_img

Kapcsolódó cikkek

Népszerű cikkek