3.5 C
Budapest
2022. január 28. péntek

Baljós híreket közölt a magyar virológus az omikron variánsról

Jakab Ferenc szerint száz százalék, hogy az új variáns Magyarországon is meg fog jelenni.

A naphire.hu úgy tudja, ez nem azt jelenti, hogy tömeges fertőzést fog okozni hazánkban is, de ehhez szükséges, hogy időben elkezdjék vizsgálni a hazai vírusok genetikai szerkezetét, ami a virológus szerint most még fontosabb, mint bármikor. A Pécsi Tudományegyetem Szontágothai János Kutatóközpont, Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője hozzátette: a járványügynek most a variánsok vizsgálata a feladata.

Egyelőre Magyarországon még nem jelent meg az új mutáció. Jakab Ferenc elmondta: előre meg lehetett jósolni, hogy azokon a területeken fog kialakulni egy ilyen súlyos és több régiót érintő mutáció, ahol alacsony az átoltottság, tehát a vírus tulajdonképpen korlátlanul tud replikálódni. Kiemelte továbbá, a mutációk és a variánsok kialakulása nem az oltások miatt történt.

Továbbra is hangsúlyozta a szakember, hogy a vírus ellen a leghatékonyabb fegyver a védőoltás. Csak ezzel, illetve maszkhordással és távolságtartással lehet véget vetni a járványnak – írja a hvg.hu.

(Kezdőkép: pixabay.com)

Nap híre a Facebookon. Friss hírek és történetek. Ma mindenki erről beszél. Csatlakozz és mondd el a véleményed.

Ha van a témához kapcsolódó sztorija, írja meg nekünk a [email protected]hu címre!

Hirdetésspot_img

Kapcsolódó cikkek

Népszerű cikkek