14.2 C
Budapest
2021. október 19. kedd

14 év után felmentik a gyilkossággal vádolt Balla Irma fiát

Balla Irma ártatlanul meghurcolt fia, Schönstein Sándor végre elégtételt kaphat. Hiába kért perújítást a gyilkos D. Lajos, a bíróság jogerősen elutasította.

Balla Irmát, a fideszes debreceni önkormányzati képviselőt 2007 húsvétján feszítővassal gyilkolták meg a lakásán. Először a fiát, Schönstein Sándort gyanúsították a gyilkosággal. A férfi a nyomozók szerint túlságosan nyugodtan fogadta, hogy megölték az anyját. A szomszédban segédmunkásként dolgozó D. Lajos kétszer is beismerte, hogy ő ölte meg az asszonyt, ennek ellenére mégis 12 év fegyházra ítélték Balla Irma fiát.

Később a nyomozók Balla Irma hálóingén és ágyneműjén megtalálták a D. Lajos ujjlenyomatait, a segédmunkást pedig nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében bűnösnek találták, és 15 év fegyházbüntetésre ítélték. D. Lajos 2020 novemberében perújítást kérelmezett, ugyanis új bizonyítékokat mutatott be. A gyilkos azt állította, látta, hogy a fia bántalmazta az asszony, és azt is, ahogy Sándor elrejti a bántalmazás eszközeit. Végül szeptember 20-án a perújítási indítványt megalapozottság hiányában elutasították, kiderült, hogy nem volt igaz, amit D. Lajos állított.

D. Lajos perújítási kérelmét jogerősen elutasították, így nincs akadálya, hogy kimondják: több mint 14 évvel a gyilkosság után bűncselekmény hiányában felmentik Schönstein Sándort. Ám a férfi még mindig nem kapta meg a teljes elégtételt a meghurcoltatásáért, és csak a bizonyítottság hiányában mentették fel az anyagyilkosság vádja alól.

“Én ma értesültem a tettes kérelmének elutasításáról. Úgy értelmezem a bírósági közleményt, hogy most már valóban minden jogorvoslati út bezárult édesanyám gyilkosa előtt, ami így teljességgel jogerőre emelkedett. Egyeztetnem kell az ügyvédemmel a további lépésekről. Nem vagyok gyilkos, nem követtem el a bűncselekményt, így ezt kell kimondania a bíróságnak, nem pedig azt, hogy bizonyítottság hiányában mentenek fel” – mondta Schönctein Sándor a Magyar Nemzetnek.

Fotó: naphire.hu

Címlapkép: naphire.hu

Nap híre a Facebookon. Friss hírek és történetek. Ma mindenki erről beszél. Csatlakozz és mondd el a véleményed.

Hirdetésspot_img

Kapcsolódó cikkek

Népszerű cikkek